IBRAHIM PASA, VELENCE ÉS AZ EURÓPAI POLITIKA

IBRAHIM PASA, VELENCE ÉS AZ EURÓPAI POLITIKA

Bár kétségtelen, hogy az 1520-as évek Oszmán Birodalmának aktív európai politikája elsősorban az eddigiekben bemutatott belső és külső okokra vezethető vissza, ezt a politikát mégis hús-vér emberek képviselték és alakították a mindenkori követelmények szerint. Közülük toronymagasan kiemelkedett Ibrahim pasa, Szülejmán szultán nagyvezíre, aki 1523-tól 1536-ig tartó hivatali ideje alatt döntő befolyást gyakorolt az oszmán külpolitikára.

A görög származású Ibrahim az epiroszi Pargában született 1494-ben, ugyanabban az évben, mint Szülejmán. A terület akkoriban Velencéhez tartozott, s ennek köszönhető, hogy Ibrahim az anyanyelvén kívül jól megtanult olaszul is. Gyermekkorában török fogságba került és az uralkodónak nevelt Szülejmán rabszolgája lett. A trónörökös és Ibrahim között hamarosan életre szóló barátság alakult ki. A kortárs források egyöntetűen kiemelik, hogy Szülejmán őszintén megszerette a rendkívül sokoldalú, érdeklődő, elegáns beszédű, művelt és kitűnően zenélő ifjút, s trónra lépése után fontos beosztásokba helyezte. Ibrahim először a hárem fehér eunuchjainak, aztán a szultán magánkamarájának és solymászainak vezetője lett, majd 1523. június 27-én az uralkodó a nagyvezíri székbe emelte.

Ibrahim pasa tizenhárom éven át töltötte be magas tisztségét, és ez idő alatt az oszmán történelemben egyedülálló hatalomra és befolyásra tett szert. Ebben szerepe volt annak is, hogy élvezte Szülejmán anyja, Hafsza hatun támogatását, de kétségtelen, hogy elsősorban Szülejmán feltétlen bizalmának köszönhette fényes karrierjét. Az uralkodó olyan szokatlan kegyekben részesítette Ibrahimot, hogy a kortárs oszmán alattvalók nem győztek bámulni; a két jó barát gyakran étkezett és aludt együtt, kis cédulákon üzentek egymásnak, ha fél napig nem találkozhattak, s még az a hallatlan dolog is megesett, hogy a szultán Ibrahim pasa palotájába hívta össze a birodalmi tanács ülését. 1524-ben Szülejmán személyes részvételével tisztelte meg kegyence káprázatos esküvői ünnepségét. Ibrahim rövid időn belül vitathatatlan tekintélyre tett szert, s a kortárs európai megfigyelők az 1520-as évek közepén egyöntetűen úgy ítélték meg, hogy a nagyvezír a birodalom valódi ura.

Ez természetesen túlzás volt, és abból fakadt, hogy nem ismerték pontosan az uralkodó és a bizalmasa közötti viszony valódi természetét. Szülejmán visszahúzódása és az a tény, hogy formailag mindent Ibrahimra hagyott, valóban azt a látszatot kelthette, hogy a nagyvezír tartja kezében az ügyek irányítását. Valójában azonban tudatos munkamegosztásról volt szó, amelyben a nagyvezír a szultán egyfajta alteregóját játszotta a mindennapi életben. Kétségtelen ugyanakkor, hogy Ibrahim ötletei és elképzelései döntő szerepet játszottak Szülejmán uralkodói képének, kül- és belpolitikájának formálásában. Ibrahim az oszmán dinasztia hatalmáról és feladatairól olyan nagyívű koncepciót alakított ki az évek folyamán, amely méltó volt saját pozíciójához és az akkori világ talán legerősebb birodalmához. Arra a meggyőződésre jutott, hogy Szülejmánnak harcba kell szállnia a világhatalomért, és új Nagy Sándorként kell uralma alatt egyesítenie Keletet és Nyugatot, Rómát és Bizáncot. Ennek az igénynek az oszmán államhatalom minden megnyilvánulásában tükröződnie kell. Ibrahim ezért – uralkodójával egyetértésben – arra törekedett, hogy a szultáni méltóságot olyan pompával és misztikával vegye körül, amely kiemeli azt a köznapi világból és egyfajta szakrális szférába helyezi az alattvalók és az ellenfelek szemében.

E célból kezdeményezte 1525 körül a Topkapu Szeráj nagyarányú átépítését. A munkálatok zömét 1528-ra el is végezték, s az eredmény egy olyan építészeti együttes lett, amelynek minden eleme meghatározott funkciót kapott a kül- és belföldnek szóló udvari ceremóniákon....

By:Gréta Pálinkás.